
Finding Cinderella – Helló, Hamupipőke! (Reménytelen 2.5) Önállóan is olvasható!
Egy véletlen találkozás a sötétben pont elég ahhoz, hogy a tizennyolc éves Daniel és a belé botló lány szerelmet valljon egymásnak. A románc azonban feltételekhez kötött: megállapodnak, hogy csupán egy órán át tart, és csak úgy tesznek, mintha.
A hatvan perc elteltével a lány épp úgy válik köddé, mint Hamupipőke. Daniel pedig igyekszik meggyőzni magát arról, hogy a történtek csak azért látszottak tökéletesnek, mert eljátszották az egészet. Ilyen csak a tündérmesékben szokott történni, ugye.
Egy évvel és egy boldogtalan kapcsolattal később viszont már kénytelen hinni benne, hogy létezik szerelem első látásra – hiszen találkozik Sixszel, a furcsa nevű lánnyal, akinek még furcsább a személyisége. Daniel számára sajnos az igaz szerelem megtalálása nem jelent egyet élete megoldásával. Sőt, talán távolabb is visz tőle.
A múlt elképesztően sötét titka vajon árnyékot vethet Daniel és Six egyetlen esélyére, hogy megmentsék egymást?
„Colleen Hoover nem könyveket ír, hanem varázsol! Ez a novella maga a megtestesült tökély. Istenem, azt kívántam, hogy örökké tartson. Vicces, romantikus, szívbemarkoló és néha annyira megnevettetett, hogy még jobban imádtam.” / Melissa Robles, katetilton.com
„A Helló, Hamupipőke! gyönyörűen megírt, igazán szívmelengető novella. A szereplőkkel együtt nevettem, sírtam és estem szerelembe. Mindezt alig száz oldalon belül. Több érzés támadt bennem, mint egész regények olvasásakor.” Aestas Book Blog
„OMG, milyen aranyos történet! Imádtam az epilógust, ez volt a legjobb utószó, amit valaha is olvastam. Le sem olvad a mosoly az arcomról. Nem vagyok valami nagy könyvrajongó, de ez annyira lenyűgözött, hogy le sem tudtam tenni.” Pavlina loves Dex @ Goodreads
Formátum | Készletinformáció | Egységár |
e-könyv | Raktáron | 1 399 Ft |
kartonált | Raktáron | 2 099 Ft |
kemény táblás védőborítóval | Raktáron | 2 267 Ft |
Termék kategóriák: Könyveink, Rubin pöttyös könyvek
Termék címke: 15 éves, 16 éves, 17 éves, 2015, árnyalt humor, bestseller, Colleen Hoover, dráma, drámai, Elit ajánlatunk, elsöprő siker, erős karakterek, fine selection, fordulatos, Forró téli pillanatok, Garancia, hiteles, humor, ifjúsági irodalom, ifjúsági regény, igényes bestseller, kalandos, keserédes, Könyvek, lebilincselő, lenyűgöző világ, LMBTQ mellékszereplős könyveink, megható, megrendítő, mozgalmas, Nőnap 2022, Önállóan is olvasható!, öngyilkosság, regény, Reménytelen, romantikus, Sándor Alexandra Valéria, szerelem, szórakoztató irodalom, üde, vagány, világsiker
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.