Nemere Istvánnak hívnak, 1944. november 8-án születtem Pécsett. Nem voltak azok könnyû hetek a város számára, javában zajlott a második világháború, ráadásul én is a világra jöttem. Ezt a kettõs csapást Pécs nehezen vészelte át.Boldog gyermekkorom lett volna – ha nem kell folyton iskolába járni. Számomra az iskola tizenkét éve – a gimnáziumi érettségiig – egyetlen hosszú, folyamatos gyötrelem, félelmek és megaláztatások forrása volt. 1974-ben, harmincéves koromban jelent meg az elsõ könyvem, egy magyar krimi, amit 1977-ben követett a második, aztán 1979-ben a harmadik és negyedik… 1981 óta nem volt év, amikor ne jelentek volna meg Nemere-könyvek, és minden évben több.Írok, mert azért születtem. Írok, mert nem tehetek mást. Írok, mert az olvasók gyakran megerősítenek abban a hitemben, hogy valakiknek szükségük van azokra a történetekre, amelyek a fejemben születnek. Sokáig tartson még, csak ezt kívánom.