
Utálattal – Ethan és Utálattal – Rachel (Sincerely Yours 2.)
Hétéves korom óta utáltam Rachel Dawsont.
A szomszédom és az első számú esküdt ellenségem volt.
Hála neki, szinte az összes gyerekkori veszekedésünk úgy végződött,
hogy felgyújtottam valamijét. (Vagy fordítva.)
Árulkodott a szüleimnek, ha takarodó után értem haza.
Árulkodtam a szüleinek, amikor hazudott, hogy van-e barátja.
Így ment közöttünk az adok-kapok a gimi alatt, és amikor egyetemre mentünk,
kölcsönösen megfogadtuk, hogy soha többé nem állunk szóba egymással.
Egészen addig, amíg fel nem bukkant nálam az egyetem utolsó évében,
átmeneti szállást kérve. Amíg rá nem döbbentem,
hogy mennyi minden megváltozott közöttünk, és egyre nehezebb lett
megtartani tőle az öröknek hitt távolságot…
Izgalmas és rendhagyó szerelmi történet, váltott szemszögből.
„Tudtam, hogy tele lesz jóféle csipkelődéssel, feszültséggel és erotikával.
De egyáltalán nem láttam előre a mélységeit.”
– Natalie–The Biblioholic, goodreads.com
„Ezek ketten milyen rohadt aranyosak! Az Utállattal: Ethan
imádni való olvasmány.” – Alaina, goodreads.com
16 éves kortól ajánljuk!
Termék kategóriák: Könyveink, Rubin pöttyös könyvek
Termék címke: 16 éves, 17 éves, 18 éves, 2022, anya lánya kapcsolat, apa-lánya kapcsolat, árnyalt humor, bájos, barátság, bestseller, bizalom, család, családi problémák, családi titkok, csavaros, drámai, elfogadás, elgondolkodtató, elhallgatás, Elit ajánlatunk, ellenségek, elsöprő siker, érdekes, erős karakter, erős stílus, erotikus, érzékeny, érzelmes, felelősség, Felnőtt, fine selection, finom humor, fordulatos, Garancia, gyász, humor, humoros, igényes bestseller, iskolai élet, iskolai történet, izgalmas, kalandos, kamaszkonfliktusok, kamaszkori nehézségek, karrier, kedves, keserédes, konfliktus a szülőkkel, Könyvek, lebilincselő, lélekmelengető, letehetetlen, magával ragadó stílus, mai, megható, meghökkentő, megindító, meglepő, modern, mozgalmas, New adult, önmegvalósítás, őszinte, ötletes, pályaválasztás, pergő, plasztikus karakterek, romantikus, Sándor Alexandra Valéria, Sincerely Yours, szabad szájú, szerelem, szívmelengető, szókimondó, szórakoztató irodalom, szülő-gyerek kapcsolat, tabudöntögető, tanulságos, titkolózás, üde, Újdonságok, utazás, vagány, vidám, Whitney G.
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.