*Találd meg az alvilág kapuját! Lopj el egy lelket a pokolból! Egyszerű terv, csakhogy azok, akik ezen a különleges utazáson részt vesznek, ritkán térnek vissza. De Galaxy „Alex” Stern elhatározza, hogy kiszabadítja Darlingtont a purgatóriumból – még akkor is, ha ez a Léthe és a Yale jövőjébe kerül.
Mivel Alexnek és Dawes-nak megtiltották a mentési kísérletet, nem kérhetik a kilencedik ház segítségét – ezért egy kétes szövetségesekből álló csapatot hoznak össze, hogy megmentsék a Léthe gentleman-jét. Ötüknek együtt kell eligazodniuk a titkos szövegek és bizarr ereklyék útvesztőjében, hogy felfedjék a társaságok legjobban őrzött titkait, és eközben minden elképzelhető szabályt megszegnek. Ám amikor a tanszékeken furcsa halálesetek történnek, Alex tudja, hogy ez nem csak a véletlen műve. Valami halálos erő munkálkodik New Havenben, és ha túl akarják élni, Alexnek számolnia kell a múltja szörnyeivel és az egyetem falai között ólálkodó sötétséggel is.
A történelemben és Bardugo jellegzetes fordulataiban gazdag Tűzön-vízen át egy mágiával, erőszakkal és túlságosan is valóságos szörnyekkel teli, intrikus világba enged betekintést.
*(Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)