*A jelentőségteljes kérdés, melyet minden párnak feltesznek. A válasz pedig általában valamilyen mézes-mázos, habos-babos, turbékolós történet arról, hogyan találta őket fenékbe Cupido nyila.
A mi sztorink egy kicsit más. Éppen egy gazdag Beverly Hills-i környéken sétálgattam, és azon voltam, hogy találjak magamnak valakit, aki eljegyez. Tudjátok, hogy féltékennyé tegyem az ősellenségemet, aki kirúgott.
Ő úgy trappolt végig az utcán, mint egy gyönyörű ogre, valami félresikerült üzletről motyogott, amiből ki kellett svindlerkednie magát.
Ekkor ütköztünk egymásba.
Nem voltak szikrák.
A szerelemnek még csak a szele sem csapott meg.
De mire észbe kaptam, ingyen sült krumplit és guacamolét tömtem magamba, és hallgattam, ahogyan ez a férfi kiteríti elém életének minden problémáját… amivel eljutottunk egy nagy szívességhez. Azt akarta, hogy én legyek az ő Vivian Wardja, tudjátok, a Micsoda nőből - leszámítva a bohókás természetet.
Arról beszélgettünk, hogy egy villában élünk, dupla randikat szervezünk, és úgy teszünk, mintha fülig szerelmesek lennénk egymásba… és jegyben járnak. El tudjátok képzelni?
Micsoda vakmerőség.
De a kétségbeesett emberek bizony őrültségekre is képesek.
Elkövettem azonban egy nagy hibát… nagyot… HATALMASAT!
Véletlenül beleszerettem az egyedülálló Huxley Cane-be… *(Nem végleges fülszöveg.)