*Kim Hani végleg leállt a lelkek bekebelezésével. Egyszerűen eltelítődött. Az egykor Skarlát Rókaként elhíresült gonosztevő jó ideje inkognitóba vonult, és arra tette fel az életét, hogy egy kávézóban robotoljon, és közben halálra szekálja a szerfelett irritáló, ám nem kevésbé jóképű vendégét, aki történetesen nem más, mint a bajkeverés istene.
Ő Szokka, a bukott isten. Kitaszították Okhvang mennyei királyságából, ezért vonakodva, de visszavonult a halandók világába, hogy így törlesszen a bűneiért. Bár meg kell hagyni, arra nem számított, hogy pont a kedvenc kávézójában éri a legnagyobb istencsapás. Ugyanis dolgozik ott egy szerfelett irritáló, ámbár alattomosan elbűvölő gumiho-barista, aki még a halandóknál is jobban megkeseríti az életét.
De csak amíg egy ádáz démon ki nem tör az alvilág bugyraiból, és halálos fenyegetést nem küld az egész emberiségre, mert Okhvang uralkodója ekkor kecsegtető alkuval keresi meg Szokkát: visszakapja isteni rangját, ha megöli a bestiát és a legendás Skarlát Rókát. Csakhogy Haninak esze ágában sincs felfednie magát. Lehet, hogy kettejük közül Szokka a csalárd isten, de ő is tud olyat villantani, amire még a legnagyobb szélhámos sem számítana. Így hát betársul hozzá, hogy a nyomozó asszisztenseként úgy szabotálja az akciót, hogy azt még a túlontúl hegyes orrú Szokka se tudja kiszagolni. Mert bár Hani örömmel segít a démon leterítésében, azt biztosan nem fogja hagyni, hogy közben fény derüljön a valós kilétére. *(Nem végleges fülszöveg.)