
Good For You – Jó neked (A sorok között 3.)
REID ALEXANDER igazi híresség, az élete nyitott könyv.
Minden kapcsolatát, minden egyes hibás döntését vadidegenek elemezgetik.
A legutóbbi bakijával sikerült totálkárosra törnie a kocsiját, tönkretett
egy házat, és még kórházba is került. A PR-csapata mindent bedob,
hogy valahogy mentsék az imidzsét, de egy dolog biztos:
ebből a kutyaszorítóból csak úgy szabadulhat, ha megdolgozik érte.
Dori Cantrell igazi emberbarát, tökéletes ellentéte mindennek,
amit Reid képvisel. Amikor Reid a vádalku miatt az ő felügyelete alá kerül
a közösségi szolgálaton, a lányt kicsit sem hatja meg a fiú hírneve
és a közelsége, így hamarosan Reid egyetlen vágya lesz, hogy lerántsa
a magas lóról, és bebizonyítsa, hogy ő is csak ember.
Miközben számolják a napokat a közösségi szolgálat végéig,
Dori minden erejével küzd Reid ördögi vonzereje ellen, Reid pedig
kénytelen szembenézni azzal, mi mindent vesztegetett el a benne rejlő
lehetőségekből. Csakhogy Dorinak is megvan a maga titka, amit mélyen
elzárt egy végzetes éjszakáig, amitől fenekestül felfordul az egész világa.
Végül minden reményük az őszinte kapcsolatra és a megváltásra
egyetlen döntés függvénye lesz: hogy képesek-e valóban bízni egymásban.
Ismerd meg még jobban a sorozat legérdekesebb szereplőjét!
„Nincs még egy olyan férfi főhős a YA könyvek történetében, akit annyira
szeretnék megütni és megölelni ugyanabban a pillanatban, mint Reid
Alexandert. Ő a legigazibb rosszfiú, akire minden rosszfiú hasonlítani szeretne.”
– Missy’s Reads & Reviews – amazon.com
Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.
16 éves kortól ajánljuk!
Termék kategóriák: Könyveink, Vörös pöttyös könyvek
Termék címke: 16 éves, 17 éves, 2022, A sorok között, apa-fiú kapcsolat, bestseller, bizalom, családi problémák, elgondolkodtató, erős karakter, érzelmes, fine selection, finom humor, függőségek, Garancia, gyász, kedves, konfliktus a szülőkkel, Könyvek, Lányoknak / Nőknek, mai, Maradjatok gyerekek!, New adult, őszinte, romantikus, Sereg Judit, szerelem, szülő-gyerek kapcsolat, Tammara Webber, titkolózás
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.