
Tremble – Remegés (Touch 3.)
Dez Crossnak megvannak a maga problémái.
Már majdnem tizennyolc éves és az elmeháborodás határán áll a Denazen részvénytársaság által használt drogtól, amivel a képességét igyekeztek fokozni. A hozzá közelálló emberek hátat fordítottak a földalatti mozgalomnak, és most a rossz oldalon harcolnak. És akkor még ott van Kale is… Ennél rosszabb már nem is lehetne a helyzet.
Már persze, amíg nem lesz mégis rosszabb. A Denazen egy új, Uralom elnevezésű kísérletet készül indítani, ami működik is. Ám ez azt jelenti, hogy ki a régivel és jöjjön az új. Kiadták a parancsot, hogy végezni kell a második kísérlet minden túlélőjével, köztük Dezzel is. A jó hír az, hogy az eredeti kísérletnek van egy túlélője. Egy nő, akinek a vérében talán megtalálható az ellenszer a Felsőbbrendűség csoportjába tartozók második generációjának hibáira. De nem csak az ellenálló Hatosok tudnak a nőről.
Dez apja képes lenne mindent megtenni, hogy megakadályozza a lányt az ellenszer megszerzésében – még azt az egyetlen dolgot is bevetné, amitől Dezben egészen biztosan egy világ omolna össze.
Formátum | Készletinformáció | Egységár |
kartonált | Raktáron | 2 519 Ft |
kemény táblás védőborítóval | Raktáron | 3 359 Ft |
e-könyv | Raktáron | 1 999 Ft |
Termék kategóriák: Könyveink, Vörös pöttyös könyvek
Termék címke: 12 éves, 13 éves, 14 éves, 15 éves, 16 éves, 17 éves, 2018, bestseller, csavaros, Dobó Zsuzsanna, érdekes, erős karakterek, erős stílus, fantasy, fordulatos, Garancia, gyilkosság, hátborzongató, ifjúsági regény, Jus Accardo, kemény, Könyvek, Maradjatok gyerekek!, meglepő, misztikus, modern, Nőnap 2022, paródia, regény, romantikus, sci-fi, szabadszájú, szerelem, szórakoztató irodalom, Touch, vagány, YA regények
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.