
Oblivion – Feledés 1. (Luxen Daemonnal)
Oldalszám: 384Ha beleszeretek Katybe – egy emberbe –, nem csupán őt sodrom veszélybe.
Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.
Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy gond lesz. Nem is kevés.
Gondokra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem innen való vagyok. A társaimmal a Luxról érkeztünk a Földre, egy sokmilliárd fényévnyire lévő bolygóról. Ráadásul egy dologban biztos vagyok: az emberekben nem lehet megbízni. Hiszen félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.
Kat azonban olyan közel került hozzám, mint még senki más, és képtelen vagyok lemondani róla – és arról is, hogy a képességeimmel megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet.
Hiszen a fenyegető ellenséggel, az arumokkal
szembe kell szállnom – bármi áron.
Éld át az Obszidián történetét Daemonnal!
Formátum | Készletinformáció | Egységár |
e-könyv | Raktáron | 2 299 Ft |
kartonált | Elfogyott | 2 771 Ft |
kemény táblás védőborítóval | Elfogyott | 3 611 Ft |
Termék kategóriák: Könyveink, Vörös pöttyös könyvek
Termék címke: idegen lények, idegenek, 16 éves, 17 éves, 2016, alakváltó, bestseller, egzotikus, Elit ajánlatunk, érdekes, erotika, érzelmes, Felnőtt, fine selection, fordulatos, gyilkosság, Jennifer L. Armentrout, kemény, Könyvek, lebilincselő, letehetetlen, Luxen, Maradjatok gyerekek!, meglepő, megrendítő, Miks-Rédai Viktória, misztikus, misztikus lények, modern, mozgalmas, Nőnap 2022, Oblivion, szerelem, szórakoztató irodalom, veszély
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.