Déli Szende azt tervezte, hogy mosolyogva hagyja maga mögött véres múltját; most mégis kénytelen a régi módszerekhez folyamodni, hogy kiszabadíthassa a testvéreit. Két ökör és jámbor mostohaapja, Bárány társaságában veszi üldözőbe a gyerekrablókat. Hamarosan kiderül, hogy Bárány maga is a véres múltja elől menekül, csakhogy a Messzi Vidéken, ahol semmiféle törvény nem érvényes, a múlt sosem marad eltemetve.
A kietlen pusztaságon át vezető útjuk során ellenségeskedésből, párbajokból és mészárlásból is kijut, mire megérkeznek az aranylázban égő határvidékre, és a feltérképezetlen hegyek között megküzdenek a dzsinnekkel. És ami még rosszabb, kénytelenek szövetséget kötni Nicomo Coscával, a hírhedt zsoldosvezérrel és mihaszna jogászával, Templomossal, két olyan emberrel, akiben soha nem lenne szabad megbízniuk…
„Ez nem apáink fantasyja! Abercrombie valami nagyon merésszel próbálkozott… És a tücsök rúgja meg, sikerült neki! A Vérvörös vidék se nem vadnyugati történt, se nem egyszerű fantasy, hanem valami új, friss és izgalmas!" - David Barnett, The Independent
„Egyetlen felesleges mondat sincs ebben a regényben. Abercrombie prózája eddig ebben a könyvében a legjobb. Zseniáis, elképesztő, ahogy ír. Úgy érzem, minden egyes bekezdés mesterműként született meg a fejében." - Michael Rana
„Lenyűgöző csatajelenetek, régről ismerős és vadonatúj szereplők, kaján, erőteljes próza: Abercrombie ismét csúcsformában." - Publishers Weekly