
Like Gravity – A szerelem vonzásában
A húszéves Brooklyn „Bee” Turner számára a gyász régi ismerős.
Miután hatévesen szemtanúja volt édesanyja brutális meggyilkolásának,
Brooklyn zárkózott, sebzett és – mindenki szerint – egyenesen kiállhatatlan lett. És a lánynak tökéletesen meg is felel, ha elviselhetetlennek tartják,
hiszen így senkit sem kell közel engednie magához.
Ezért aztán teljesen felkészületlenül éri, hogy miután – szó szerint – belebotlik
Finn Chambersbe, az egyetem hírhedt szoknyapecérébe, aki az egyik helyi együttes énekese is, a fiú makacs elszántsággal igyekszik összebarátkozni vele, Brooklynban pedig veszélyes vonzalom támad iránta.
Tudja, hogy ami köztük van Finn-nel, az több lehet szexnél.
Talán több barátságnál.
És talán több még szerelemnél is.
Ám amikor felbukkan a múltjából egy fenyegető árny,
és minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítja őt, Brooklyn eléri a töréspontját. Tizenöt év után először kénytelen szembenézni a gyászával és az emlékeivel, miközben halálos macska-egér játékba bonyolódik egy láthatatlan ellenséggel.
„Ez a könyv csupa meglepetés… És annyi, de annyi minden van benne:
konfliktus, humor, szenvedély, évődés, vágyódás,
feszültség és még sok-sok más…” – Hwang, Palabasa Libro
Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
17 éves kortól ajánljuk!
Termék kategóriák: Könyveink, Rubin pöttyös könyvek
Termék címke: 17 éves, 2020, bestseller, Black Friday, Egyből nyerő, Elit ajánlatunk, erős karakterek, érzelmes, Felnőtt, Forró téli pillanatok, Garancia, humor, iskolai történet, Julie Johnson, kemény, keserédes, Komáromy Zsófia, Könyvek, meglepő, megrendítő, modern, NA regények, Nőnap 2022, Rubin pöttyös könyvakció, Tökéletes kémia akció
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.