
The Destiny of Violet and Luke – Violet, Luke és a sors (Véletlen 3.)
A Callie, Kayden és a megváltás nagy sikerű szerzőjének új története sebhelyekről, bátorságról és új lehetőségekről…
Luke Price élete mindig is a rendről, az önfegyelemről és a kemény külső látszatának fenntartásáról szólt. A futó kalandok csak figyelemelterelésként szolgálnak a számára: így próbálja elhessegetni magától gyermekkora gyötrelmes emlékeit. Kétségbeesetten szeretne megfeledkezni a múltjáról, de az egyre csak kísérti, bármit tesz is.
Violet Hayesnek nehéz élete volt. A szüleit gyerekkorában meggyilkolták, semmi mása nem maradt utánuk, csak a szörnyű emlékei az azóta is megoldatlan esetről. Úgy nőtt fel, hogy egyik felelőtlen, drogos, elhanyagoló nevelőszülőtől a másikhoz került, miközben képtelen volt feldolgozni annak az éjszakának a rettentő emlékét, amikor elvették tőle a szeretteit. Egy lezáratlan ügyet nehéz elfelejteni, és Violet álmait még mindig kísérti az a tragikus éjjel. Csak úgy tud megbirkózni az élettel, hogy senkihez sem kerül közel, és semmiféle érzelmet nem enged meg magának.
Aztán Violet megismerkedik Luke-kal. Azonnal összeütközésbe kerülnek, mégsem bírják távol tartani magukat a másiktól. Hiába is próbálnak ellenállni egymásnak, mindketten elkezdenek kitárulkozni, és egyszeriben olyasmiket éreznek, mint azelőtt még soha. A két fiatal fölfedezi, mennyire hasonlítanak egymásra. De valami másra is rádöbbennek: a múlt mindig utoléri az embert…
„Lebilincselő és szívszorító… Lehetetlen letenni.”
– ReviewingRomance.com
Termék kategóriák: Könyveink, Rubin pöttyös könyvek
Termék címke: 2019, 2019 augusztus TOP 5, 2019 június TOP 5, 2019 május TOP 5, bestseller, drámai, Elit ajánlatunk, erős karakterek, erotika, érzelmes, fine selection, Forró téli pillanatok, Garancia, gyilkosság, Jessica Sorensen, kemény, keserédes, Komáromy Zsófia, Könyvek, mai, megrendítő, NA regények, Nőnap 2022, Rubin pöttyös könyvakció, szabadszájú, szerelem, Tökéletes kémia akció, Véletlen
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.