
Fallen Academy – Bukottak Akadémiája 2. – Második év
Oldalszám: 264Brielle számára a család a legfontosabb. Ezért amikor lehetősége nyílik
kimenteni az édesanyját Démonvárosból, egy percig sem tétovázik.
Bármilyen veszélyes is, mindent megtesz, hogy egyesítse a családját
Angyalvárosban. Minden a tervek szerint alakul, egészen az öccse
Feltárási szertartásáig. Amivé válik, az mindenkit megdöbbent,
és elküldik, míg megtanulja kordában tartani az erejét.
Brielle elveszít egy számára fontos személyt, és túl messzire megy azért,
hogy megmenthesse. Annyira, amit már Lincoln is ellenez.
Úgy gondolja, Brielle túl nagy kockázatokat vállal, túl zabolátlan,
és ő csak annyit tehet, hogy megpróbálja megvédeni a lányt.
De a Brielle-ben rejlő, eddig ismeretlen erők olyan helyre viszik,
ahonnan senki sem hozhatja vissza. Még Lincoln sem.
Brielle-nek meg kell tanulnia legyőzni a sötétséget, mely azzal fenyegeti,
hogy elhatalmasodik rajta, ugyanis apránként elveszíti a fényét.
„Fantasztikus! Imádom a sorozatot. Egyszerűen fenomenális.
A humora, a fordulatok és csavarok zseniálisak. Ha még nem kezdted el
a sorozatot, akkor épp itt az ideje. Nem fogod tudni letenni.”
– ML, amazon.com
„Oké, Leia Stone igazán kitett magáért ezzel a történettel.
Kötelező olvasmány, ha szereted a jó könyveket.”
– Michelle K., amazon.com
Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
14 éves kortól ajánljuk!
Termék kategóriák: e-könyveink, Zafír pöttyös könyvek
Termék címke: 14 éves, 15 éves, 16 éves, 17 éves, anya lánya kapcsolat, árnyalt humor, barátság, bestseller, bizalom, bukott angyal, Bukottak Akadémiája, családi problémák, csavaros, cyber, démon, drámai, elfogadás, elhallgatás, Elit ajánlatunk, érdekes, erős karakter, érzelmes, fantasy, Felnőtt, fine selection, Fiúknak / Férfiaknak, fordulatos, gyilkosság, háború, hátborzongató, homoszexualitás., humoros, iskolai élet, iskolai történet, izgalmas, kalandos, Könyvek, kultikus, Lankovits Bernadett, Lányoknak / Nőknek, Leia Stone, letehetetlen, misztikus, modern, mozgalmas, New adult, ördög, összetett, ötletes, pergő, romantikus, szabad szájú, szókimondó, szórakoztató irodalom, tanulságos, uniszex, vagány, vámpír, vérfarkas, vidám, Young adult
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.