*Gyűlölöm a napot is, amikor egyenest nekirohantam Alister Howl izmos mellkasának, aki az Avix Egyetem focicsapatának a csereirányítója. Azonnal el kellett volna futnom, amint rám mosolygott. És hát, úgy is tettem… egyenest az ágyába.
Ez még azelőtt volt, hogy megtudtam volna, hogy micsoda egy hazug alak. Mindent tönkretett, mielőtt még elkezdődhetett volna.
Sajnos az elutasítást kihívásnak veszi, és kétszer olyan hevesen próbál visszajönni hozzám.
Szerintem nem működne köztünk a dolog, de ez a srác nem adja fel, és most már én is elbizonytalanodtam, pedig nem biztos, hogy ez helyes.
Hogy is lehetnék vele, ha nem tudok megbízni benne?
Pont emiatt történhetett meg, hogy egyszer csak egy buliban találom magam, és az egyetem első számú playboyával, az abszolút agglegénnyel, Brady Lancasterrel csókolózom.
Az egyik percben még egy lánykoleszben rejtőzöm Alister elől, a következőben meg már… „Brady csaja” vagyok.
Fogalmam sincs, hogy történhetett ez, vagy hogy mi lesz ezután.
De egyvalami biztos: álkapcsolatba keveredni az egyik focistával, miközben a másik próbál visszaszerezni engem magának? Hát az pokoli menet lesz! *(Nem végleges fülszöveg.)