*Szóval hogy szakítós bulit szervezek magamnak, egy csillogó flitteres estélyt, ahol pohárköszöntővel ünnepelhetem majd meg, hogy újra szabad és egyedülálló vagyok.
Ami valójában történik: Messze túl sok pezsgő után elkotyogom a legjobb haveromnak, hogy nagyon szeretnék visszaülni a nyeregbe.
De amire igazán nem számítok, az Carter válasza - önként jelentkezik a feladatra.
Bűnre csábító barna szemével és túl szép, hogy igaz legyen testével igazán nem esne nehezemre igent mondani, de azt semmiképpen sem szeretném, hogy kötelességének érezze, hogy, öhm, kiszolgáljon, csak azért, mert a sikertelen, szerelem nélküli házasságomban elsivatagosodott a hálószobám.
A bűbájos és magabiztos profi focistám viszont tartozik öt nyilvános randival az őt szponzoráló társkereső alkalmazásnak, így megegyezünk, hogy segítünk egymásnak.
Hamarosan azonban a nyilvános randileckéink igencsak, nos, privát tanórákká alakulnak. Én pedig mintadiák vagyok, a játékos flörtölést és kósza pillantásokat gyorsan követi az órákon át tartó, tetőtől talpig végigborzongató, lepedőmarkolós, észveszejtő testnevelés.
Hol itt a baj? Mint kiderült, a randizást újratanulni egészen olyan érzés, mint valójában csinálni. Vajon a barátságunk túlélheti ezeket a késő éjszakai különórákat?
Különösen, hogy hirtelen elkezdtem vágyni a legjobb barátomra, és ezekben az érzésekben semmi színlelés nincs… *(Nem végleges fülszöveg.)