Ivy Morgan mostanában nem érzi úgy, hogy önmaga lenne.
Nem tudja egykönnyen kiheverni, hogy egy eszelős tündérherceg
tartotta fogságban, aki azon mesterkedik, hogy kinyissa a Másvilág kapuit.
És ennél még többről van szó. Ivyben sötét, alattomos erő kavarog,
hatalmasabb, mint amit valaha is el tudott képzelni… És ez az erő
falat húz közé és az Elit-tag Ren Owens közé, akibe fülig szerelmes.
Ren bármit megtenne, hogy biztonságban tudja Ivyt. Bármit.
Ám amikor olyan döntést hoz a lány helyett, ami megváltoztatja az életét,
az akár az egész életüket tönkreteheti.
Ha Ivy túl akarja élni ezt, félre kell tennie a sérelmét és az árulást,
és együtt dolgoznia egy olyan ellenséggel, akit inkább megölne,
mintsem bízzon benne. A háború közeleg, és hamarosan kiderül,
hogy amit Ivy és Ren tudni vélt a Rendről, magukról, sőt az ellenségeikről,
az nem más, mint végzetes, halálos hazugságok hálója.
Ivy tudja, hogy nem elég bátornak lennie ahhoz,
hogy megmentse a szeretteit és végső soron saját magát.
De ki áll a gonosz herceg mögött?
Hagyd, hogy a történet magával ragadjon!
„A Megveszekedett-trilógia szomorú és egyben örömteli befejezést kapott.
Ren, Ivy és Tink mind nagyon erős, felejthetetlen karakterek.
A tündérek története már az első könyvtől kezdve magával ragadott,
de a sorozat végkifejletével vált igazán kerekké."
- thebewitchedreader.com
„Imádtam, ahogy a szerző egyensúlyban tartja a szereplők belső küzdelmét
és a világ feszültségeit." - laurensboookshelf.com
Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
18 éves kortól ajánljuk!