
Oblivion – Feledés 1. (Luxen Daemonnal)
Oldalszám: 384Ha beleszeretek Katybe – egy emberbe –, nem csupán őt sodrom veszélybe.
Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.
Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy gond lesz. Nem is kevés.
Gondokra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem innen való vagyok. A társaimmal a Luxról érkeztünk a Földre, egy sokmilliárd fényévnyire lévő bolygóról. Ráadásul egy dologban biztos vagyok: az emberekben nem lehet megbízni. Hiszen félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.
Kat azonban olyan közel került hozzám, mint még senki más, és képtelen vagyok lemondani róla – és arról is, hogy a képességeimmel megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet.
Hiszen a fenyegető ellenséggel, az arumokkal
szembe kell szállnom – bármi áron.
Éld át az Obszidián történetét Daemonnal!
Formátum | Készletinformáció | Egységár |
e-könyv | Raktáron | 1 816 Ft |
kartonált | Elfogyott | 2 606 Ft |
kemény táblás védőborítóval | Elfogyott | 3 396 Ft |
Termék kategóriák: e-könyveink, Vörös pöttyös könyvek
Termék címke: idegen lények, idegenek, 16 éves, 17 éves, 2015-december-top-5, 2016-januar-top-5, 2016-marcius-top-5, Ajánlataink felnőtteknek, alakváltó, bestseller, E-könyvek -21% kedvezménnyel, egzotikus, Elit ajánlatunk, érdekes, erotika, érzelmes, Felnőtt, fine selection, fordulatos, gyilkosság, Jennifer L. Armentrout, kemény, Könyvek, lebilincselő, letehetetlen, Luxen, meglepő, megrendítő, Miks-Rédai Viktória, misztikus, misztikus lények, modern, mozgalmas, Oblivion, szerelem, szórakoztató irodalom, veszély, Virtuális Könyvhét!
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.