
Karácsonyi doboz
Megjelenése óta A Karácsonyi doboz varázsa több mint hétmillió ember szívét érintette meg. Ez a regény napjaink szeretett és klasszikus ünnepi történetévé vált, akárcsak A karácsonyi ének Charles Dickens korában.
Amikor Richard Paul Evans fejében megfordult A karácsonyi doboz gondolata, nem állt más szándékában, mint hogy a szívhez szóló mesével kifejezze szeretetét két kislányának, Jennának és Allysonnak. Bár gyakran mondogatta nekik, milyen sokat jelentenek a számára, úgy érezte, a lányai addig nem lesznek képesek valóban megérteni érzéseinek mélységét, amíg maguk is meg nem tapasztalják a gyermeknevelés örömeit. Addigra pedig már örökre megváltozik a kapcsolatuk. Abban a reményben írta tehát A karácsonyi dobozt, hogy amikor a lányai egyszer kezükbe fogják ezt a könyvet a jövőben, átérzik majd édesapjuk szeretetét.
Az íráshoz fogva Evans maga is meglepődött, hirtelen micsoda ihlet árasztotta el szívét és gondolatait. Hat hét leforgása alatt vetette papírra az idős özvegyasszony és a fiatal család megindító történetét. Később húsz példányt köttetett a regényből, hogy barátainak és családtagjainak ajándékozza karácsonyra. A következő hetekben a húsz példány kézről kézre, családról családra, barátról barátra járt, és végül a könyv, amely eredetileg két kisleánynak szólt, csodákkal, reménnyel és gyógyítással teli üzenetté változott az emberek kezében, szerte a világon.
Formátum | Készletinformáció | Egységár |
kemény táblás védőborítóval | Elfogyott | 1 679 Ft |
Termék kategóriák: Arany pöttyös könyvek, Könyveink
Termék címke: 2012, Egyből nyerő, Felnőtt, Fiúknak / Férfiaknak, Garancia, Könyvek, Lányoknak / Nőknek, Lelkisegély! könyvakció, Nőnap 2022, Richard Paul Evans, Robin Edina, uniszex
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.