
L.A. Candy 3. Cukor és máz
Jane Robertset, az új valóságshow-sztárt nemrégiben árulta el az egyik legjobb barátnője, úgyhogy megtanult pár dolgot. Legfőképpen azt, hogy kikben bízhat. Hollywoodban pedig ez a lista igen rövid.
Habár a bulvársajtónak feltett szándéka feszültséget szítani közte és exbarátnője – egyben szereplőtársa – Madison Parker között, Jane kézbe akarja venni a sorsát. Első lépésként megfogadja, hogy nem pasizik, a pasikkal úgyis csak baj van. Ám amikor újra felbukkan gimnáziumi kedvese, Caleb, illetve Los Angeles-i kiszemeltje, Braden, s a fiúk édesebbek, mint valaha, Jane-nek nehezére esik betartani a fogadalmát.
Legjobb barátnőjének, Scarlettnek csupán egyetlen srácon jár az esze: új barátján, Liamen. A lánynak, akinek a szerelem mindeddig üres fogalom volt, most lángra gyúlt a szíve. A gond az, hogy ha az ember egy népszerű valóságshow szereplője, a kamerák előtt más fiúkkal kell hetyegnie, Liam pedig nem szívesen tesz úgy, mintha köze se lenne Scarlett szerelmi életéhez.
Amikor aztán az események elszabadulnak, Jane sokkoló felfedezést tesz. Olyat, ami a többieket is rádöbbenti, hogy a valóság egészen más, mint amit addig hittek .
Valódi csemege ez a regény. A tévésztár, Lauren Conrad most félrehúzza a függönyt, és megmutatja, hogy az igazi dráma a színfalak mögött zajlik.
Látszat és valóság sokszor elválik egymástól, legyen szó akár barátságról, szerelemről, érvényesülésről vagy a sztárvilágról.
Formátum | Készletinformáció | Egységár |
kartonált | Elfogyott | 2 519 Ft |
kemény táblás védőborítóval | Elfogyott | 3 359 Ft |
Termék kategóriák: Könyveink, Vörös pöttyös könyvek
Termék címke: 14 éves, 15 éves, 16 éves, 17 éves, 2014, bestseller, drámai, Elit ajánlatunk, elsöprő siker, Fazekasné Hajdú Beáta, Felnőtt, fine selection, fordulatos, Garancia, hazugság, hiteles, ifjúsági irodalom, ifjúsági regény, intrika, keserédes, Könyvek, L.A. Candy, Lányoknak / Nőknek, látszat, Lauren Conrad, Lelkisegély! könyvakció, mai, Maradjatok gyerekek!, média, meglepő, Nőnap 2022, pergő, szerelem, szórakoztató irodalom, tanulságos, valóságshow
Copyright 2011-2020. Könyvmolyképző Kiadó KFT.